Tudjuk, hogy meghatározott szabályokkal vannak az iskolából elengedve a tanulók, amikor a gyakorlati helyekre mennek, hogy igazából is megcsinálják, gyakorolják mindazt amit az iskolában már megtanultak. Viszont ezt már tudjuk, hogy sokszor van különbség az elmélet és a gyakorlat között. Most nem azt akarom mondani, hogy térjünk el a tanultaktól, hanem azt, hogy az életben alkalmazott technikákat is mutassuk meg nekik. Ne legyünk restek megtanitatni nekik, hiszen ezek a dolgok az ő munkájukat is megkönnyitik.
Azt is tudjuk, hogy némely tanulónak több időre van szüksége, többször kell elmondani, megmutatni, hogy mit és hogyan kell csinálni, ehhez viszont nekünk is türelmesnek kell lennünk. Nem lehetünk azért mérgesek rájuk, hogyha nem elsőre sikerül rendesen megtenni azt, amit kérünk tőlük.
Az is igaz, hogy némelyiküknek az elmélet és van akinek meg a gyakorlati rész megy jobban.
Az ismétlésekkel, a gyakori, ugyanazon feladatokkal való tanitásokkal viszont hiszem, és tudjuk, hogy megfelelően feltudnak készülni a záró vizsgájukra, amin ugye jól kell teljesiteniük, ez az elvárás tőlük.
Tehát nekünk türelemmel és kellő odafigyeléssel kell hagyni őket, addig gyakorolni, amig nem sikerül hibátlanúl megcsinálni azt, amit gyakoroltatunk velük. Nagyon fontos az is, hogy ne mi tegyük meg helyettük, mert mondjuk nincs rá elég időnk, hiszen ezzel csak idegesiteni fogjuk őket, és lehet még a kedvük is elmegy attól, hogy tovább ismételjék addig, amig nem megy tökéletesen.
Természetesen az is szükséges, hogy ők is akarják, ne csak mi.
Minden egyes próbálkozással erősitjük bennük az önbizalmukat és azt a tudatot, hogy igen, számukra is megtanulható és, hogy ettől az érzéstől még bátrabban fogják elvégezni a rájuk bízott feladatokat.
Gondoljunk csak bele, hogy amikor mi voltunk tanulók, és nekünk is gyakorlatokra kellett menni, akkor mi hogyan éreztük magunkat. Milyen “ nevelésben volt részünk ” hogyan viselkedtek velünk az akkori nővérek, milyen segitséget kaptunk tőlük, hogyan beszéltek velünk, mennyire voltak segítőkészek. Ha ezeket végig gondoljuk, és ez alapján segítjük őket, akkor sokkal gyorsabban fognak tovább fejlődni és kedvet kapni ehhez a hivatáshoz.
Ha pedig nem jól teszik a dolgukat, akkor pedig normális hangnemben beszéljük meg velük, hogy mik azok a pontok, amiben erősödniük kellenne, min kéne még változtatni, milyen lehetőségeket tudunk nekik felajánlani, amivel jobbak és ügyesebbek lesznek.
Vannak olyan tanulók, akik nem biztos, hogy saját akaratuk, választásuk alapján döntöttek úgy, hogy ezt a szakmát választják. Lehet az apukájuk, az anyukájuk, vagy a nagyszüleik unszolására mentek el ebbe az iskolába. Ilyenkor is megkell nekik mutatni, hogy milyen lehetőségek, és milyen területek vannak a szakmán belül, ahol lehet megtalálják azokat az érdekesnek mondható dolgokat, ahol szivesen dolgoznának.
Személyes példát hozok most neked, amikor egy tanuló nővér legszivesebben kozmetikusnak ment volna tanulni, de az apukája megígértette vele, hogy elvégzi ezt az iskolát, pedig neki egyáltalán nem volt hozzá kedve. Ilyenkor afelé kell irányitani a tanulót, ahol a kozmetikai érzékét is kamatoztathatja. Mint például a plasztikai sebészet, ahol egy kis korrekciós műtét segítségével sokkal szebbé tudják a pácienst varázsolni.
Vagy éppen egy orr, vagy fül mútéttel csinálnak változtatást. Meg kell ismertetni a tanulókkal azokat a területeket is szakmán belül, ahova nem biztos, hogy gyakorlatra elfognak jutni, de a lehetőséget mindig meg kell adnunk számukra. Hiszen mindig van választási lehetőség, sosem kell megállni egy helyen, mert sosem tudhatjuk, hogy merre fogunk kikötni, milyen területen fogunk majd dolgozni.
Lehet idővel megváltozik az izlésed, lehet a továbbtanulásod közben olyan területre jutsz majd, ahol sokkal érdekesebb tapasztalatokat fogsz szerezni. v
De az is lehetséges, hogy ha több területen is jártassá válsz, ezzel egyidejüleg több dologhoz fogsz értesz, ezáltal sokkal érdekesebbnek fogod találni etz a szakmát, és hamarabb megtalálhatod azt a területet, ahol majd szívesen fogsz a továbbiakban dolgozni.